A mai, modern kefegyártást a kefekötő mesterek tevékenysége alapozta meg. Ők voltak a kefekötők, akik bármilyen ecsetet, kefét el tudtak készíteni.

A kefekötő: egy szó, több jelentéssel

A kefekötő olyan szó, ami több jelentéssel fonódott össze. Egyrészt a kefe készítésével foglalkozó mestert értik alatta, de az olyan embert is ezzel a szóval illetik, aki túlzásba viszi az alkoholfogyasztást. Az "iszik, mint a kefekötő" kifejezés mindenki számára ismerős lehet. A német bürstein, azaz kefélni szó azt is jelenti, hogy mulatozni, tehát kapcsolódik a keféhez. A kefekötés mesterségével vontak párhuzamot, amikor azt állították valakiről, hogy rengeteget iszik és nem ismeri a mértéket. Valóban jellemző volt, hogy sokat ittak a kefekötő mesterek, ám ez nem feltétlenül jelentett részegeskedést.

Ez a szakma sok porral járt akkoriban, így a mestereknek gyakran kellett a torkukra ment port öblíteni vízzel. Ugyanakkor a valóban iszákosságra hajlamos mesterek viccesen a poros torkukat hozhatták fel okként arra, miért járnak annyit a kocsmába. A sok porral járó tevékenység megviselte a tüdőt, több mesternek ez okozta később a halálát.

Kefe, ecset, seprű: miből és hogyan készül?

A kefekötők régen kisiparosként dolgoztak. Saját műhelyt vittek, ott fogadták a vásárlókat. Ez is, mint sok szakma, generációkon keresztül öröklődött, az apák mesterségét a fiúk vitték tovább. Egyes családi vállalkozások túlélték az idők viharait és ma is működnek a jelen  igényeihez igazodva.

A nagyobb városokban és a kisebb, vidéki falvakban egyaránt el voltak látva munkával a mesterek. A házak rendben tartásához háztartási kefékre volt szükség. A háziasszonyok olyan eszközöket használtak, mint a seprű, az üvegpucoló kefe, partvis, cipőkefe, illetve ruhakefe. A parasztházak falait rendszeresen fehérre kellett meszelni, ehhez is a kefekötő mester készített eszközt. A festő mesterek szintén a kézzel készített ecsetekkel mázoltak, festettek.

A mai kefegyártásban is fontos a minőségi alapanyag beszerzése. A kefekötők idejében ez a megfelelő minőségű állatszőrt jelentette. Dolgoztak a lovak farkából, sörényéből származó hosszú, egyenes szálakkal, amikből kiváló kefe készült. A disznó sörték inkább a meszeléshez való kefékhez voltak ideálisak. A sörték hasadt vége jobban fel tudja venni a festéket. Egyes állatszőrök nem alkalmasak igényes termék előállítására, mások viszont prémium színvonalat képviselnek. A borotválkozáshoz használt ecsetekhez például finom, puha tapintású borzszőrt szereztek be a mesterek. Ritkábban növényi szálakat is használtak kefekészítéshez, amik a súroláshoz tervezett kefék nélkülözhetetlen anyagát alkották.

 A kefe állatszőrből, de drótból is készülhet. A kefegyártás szintetikus anyagokkal is kibővítette az eredetileg teljesen természetes alapanyagok sorát. A kefe testéhez kemény fát használnak, ami lehet bükk vagy tölgy. Ezt a fát kell formázni, felületkezelni, fúrni. A fa mellett műanyag testtel is kaphatóak a legújabb kefék.

Jelen és jövő a kefegyártásban

A kisiparosokat lassan kiszorították a megjelenő kefegyárak. A hazai mesterek az 1950-es évekre a műhelyeket lassanként felszámolták. Mai formában manufaktúrák, gyárak foglalkoznak kefegyártással, ipari, mezőgazdasági és háztartási felhasználásra tervezett eszközöket készítenek.

A keféket nem csak gyártani lehet, a szakemberek foglalkoznak kefe felújítással, átkötéssel is. Egyéni megrendeléseket éppen úgy teljesíteni tudnak, mint ahogyan a tömeggyártás igényeinek is eleget tudnak tenni. Egy kefegyártó vállalkozás nem engedheti meg magának, hogy ne a jövőbe tekintsen, megőrizve a szakmához kapcsolódó tudást és tradíciót.